← Összes történet
Változás és döntések

Az első ügyfélélmény jelentősége

A platform úgy vált elérhetővé a nagyközönség számára, hogy több alapvető funkciója még bizonytalanul működött. A tesztelés során feltárható hibák egy részével így már a potenciális érdeklődők találkoztak.

Egy utazás összeállítása időt és figyelmet igényel. Az ügyfél kiválasztja az úti célt, mérlegeli a lehetőségeket, majd eljut a foglalásig. Ha ekkor a fizetés, a véglegesítés vagy akár az összeállított utazás mentése során hibaüzenetet kap, könnyen másik szolgáltatót keres.

Egy új márkánál még kevés korábbi tapasztalat támasztja alá a bizalmat. Az első használat során tapasztalt működési hiba ezért egyszerre jelenthet elveszített foglalást és tartós bizalomvesztést: az érdeklődő másik szolgáltatót választhat, és később sem feltétlenül tér vissza.

Pénzügyi vezetőként ebben azt láttam lényegesnek, hogy a technikai problémák közvetlenül befolyásolták a vállalkozás bevételtermelő képességét. A fejlesztési és működési költségek folyamatosan jelentkeztek, miközben az érdeklődésből csak korlátozottan lett bevétel. A vállalkozás égette az alapítók által rendelkezésre bocsátott cash-t.

Az induló üzleti fókusz később alakult ki

A technikai nehézségek mellett az értékesítési és marketingstratégia sem állt össze az indulásra. A honlap már élesben működött, amikor javaslatomra elfogadtuk, hogy elsőként a rövid, európai városlátogatásokra, az úgynevezett city break utazásokra érdemes összpontosítani.

Ebben az irányban üzleti lehetőséget láttam. Egy rövidebb, kisebb értékű utazás megvásárlása könnyebb első lépés lehet egy még ismeretlen szolgáltatónál, mint egy hosszabb, jelentősebb kiadással járó nyaralás lefoglalása.

A szűkebb induló ajánlat egyszerre segíthette volna a célzott ügyfélszerzést és a bizalom fokozatos felépítését. Világosabbá tehette volna, kiket szeretnénk megszólítani, milyen igényükre válaszolunk, és milyen ajánlattal érdemes bemutatkoznunk.

Ez a fókusz azonban csak az indulás után született meg. A technikai hibák és a később formálódó piaci megközelítés mellett az oldal hosszú hónapokon át heti két-három foglalás körüli szinten maradt.

A vállalkozás így éppen abban a korai szakaszban veszített időt, bevételi lehetőséget és potenciális ügyfeleket, amikor ezeknek különösen nagy jelentőségük volt.

Mit érdemes tisztázni a piacra lépés előtt?

Egy induló szolgáltatás fejlesztése a piacra lépés után is folytatódik. Az ügyfelek visszajelzései segítenek pontosítani az ajánlatot és meghatározni a következő fejlesztéseket.

Az induláskor ugyanakkor az ügyfélnek már megbízhatóan végig kell tudnia vinni azt a folyamatot, amelyért a szolgáltatást választotta. Ebben az esetben az utazás összeállításától a sikeres foglalásig és fizetésig vezető út jelentette ezt az alapot.

A tesztelésnél ezért a teljes ügyfélfolyamat működését érdemes vizsgálni. Ugyanilyen fontos, hogy legyen világos induló célcsoport és hozzá illeszkedő ajánlat.

Számomra ennek a történetnek az a vezetői tanulsága, hogy a piacra lépés időzítését a technikai felkészültség, az ügyfélélmény és az üzleti fókusz együttes mérlegelésére érdemes alapozni.

A korai bevétel iránti igény érthető. A stabil működésre és az induló ajánlat tisztázására fordított idő azonban a későbbi növekedés egyik fontos befektetése lehet.

← Vissza a történetekhez